kotkotür

Délutáni tűnődés Kotkotűr-ügyben (Egy grafomániás monologizál...)

Már megint egy felelőtlen-felhőtlen sötétbeugrás részemről... Mire vállalkoztam, Egek?! Hogy fogom én ezt a generációs szakadékot áthidalni? Bár itt-ott érteni-sejteni vélem a bejegyzések tartalmát! (Na, ez túlzás, inkább hangultukat érzékelem.) Sebajjj! A magán-kultúrsokkokat már jól bírom, most jöhetnek a közösségi generációs sokkok! Sokkterápia. Hahaha. Csak remélni bírom, hogy kölcsönös lesz! Kell, hogy valami fönntartsa a keringést.

Próbálom megfejteni a blog címét: Kotko... ez világos. Tyúkudvar, baromfiak, majorság, rémült csodacsinálás, sok hűhó (semmi más) s minden napra egy tojááás... De valak/mi elvágta a világba kiáltó hangsort! Kotko. Nincs tovább. Csak a ...tür van. Miniatür lektür. Ettől olyan finoman elegáns az egész. Sőt: arsiztokratikus. Népi+urbán együtt. Tézis+antitézis+szintézis. Utálom, mikor a dolgok csak elkezdődnek, a felek egymásnak feszülnek, és semmi feloldás. Ez így maga a totalitás! Totalidács! Akár csak egy (világ)tojás... Ja az a Kalevalából való... ab ovo... Egy valami azonban hiányzik ám innen! A világnagy szemétdomb, s tetejéről a kincset lelő kiskakas. Archetipdááács...

Én tulajdonképp csak itt kapirgálnék, kapirgálnék csendesen... akár egy vak tyúk... Soha nem adom fel! Hogy közben hasad a hajnal? Még nem szóltak a kakasok. Vajh így kezdik majd: Kukuritüüüüüüür!!!! Arcotokon hajnalpüüüüür! ?